Hét

Cole gyönyörűen csillogó szemében egyszerre megjelent a harag és a szeretet. Fura, hogy valaki ennyire utálni tudja a bátyját egy lány miatt, aki mellesleg én lennék. Nem értem, hogy tudott ilyen hamar belém esni, hisz két nappal ezelőtt még utált, most meg mintha egy másik Cole állna előttem. Én pedig azt veszem észre magamon, hogy egyre csak kezdek felengedni... mintha tényleg éreznék valamit iránta. Viszont nem feledem, hogy birtokolni és irányítani is akar engem. Ezen nem könnyű túltennem magam. Ám akaratom ellenére, úgy érzem mégis kedvelem egy kicsikét a srácot, bár nem nagyon érdemli meg. Kíváncsi vagyok, vajon miattam képes lesz-e megváltozni. Ha adna egy kis időt nekem, talán tudnám úgy szeretni mint még soha senkit? Á, a fenébe, nem tudom, mit tegyek. Akármit is teszek, nem akarom őt azzal megbántani. Ha azt mondom elég volt, hagyjuk ezt, te még nem is ismersz engem, én soha nem foglak szeretni, akkor nagyon megbántanám. Nem, ez nem én vagyok. Már tudom mit kell tennem. Úgy érzem, adnom kell neki egy esélyt, hogy bebizonyítsa, tényleg fontos-e vagyok neki. A gondolkodásomat Cole csábítóan meleg keze szakította meg, ugyanis figyelmetlenségemben fel sem tűnt, hogy megfogja a kezemet. Érintésének hatására sápadt bőröm felforrósodott, majd apró kis szikrákat éreztem gyülemleni az ujjaim körül. Nem tudom, mikor került ilyen közel hozzám, mert az előbb még jóval távolabb állt, most meg itt ül mellettem az avarban, pár centire ajkaimtól, és annyira ámulatba ejt, ahogyan rám bámul gyönyörű íriszeivel. Tehetetlennek érzem magam mellette. Most inkább félénk kis őz gidának mondanám magam, akit a nagy vadász behálózott. Már nem tehetek semmit ellene. Ha harcolok is ellene, ő győzni fog, és meggyőz majd, hogy mennyire is szeret érzem, hogy így lesz. Közelségétől akaratlanul elpirultam. Még nem tudom, helyesen döntöttem-e. Még soha nem volt komoly kapcsolatom, nemhogy kötődés. Azt sem tudom, mi az a kötődés. Egyáltalán ért e valamit az illető, ha kötődik valakihez, vagy csak ez egy dolog, ami összeköt mesterkélt érzelmek nélkül örökre? - ezek a gondolatok forogtak az agyamban.
 - Mire gondolsz, Angyalom? - kérdezte kedvesen, habár a szemében még mindig látszott a testvére iránti harag.
- Csak arra, hogy vajon érdemelsz-e egy esélyt tőlem, és be tudod-e majd bizonyítani, hogy valóban szeretsz - válaszoltam félénken.
- Jaj, de butuska vagy, Szépségem. Hisz megmondtam,hogy már akkor szerettelek, amikor először megpillantottalak az iskola folyosóján - mormogta édesen a fülembe.
- Kérdezhetek valamit?
- Mond csak.
- Valójában mi a... célja ennek a kötődésnek? Mi ez egyáltalán?
- A kötődés egy mentális kapcsolat két személy között. A mi fajunknál így hívják azt a szerelmet, ami örökkön-örökké tartó. Ha meglátod a neked tetsző félt, akkor már tudod, hogy ő lesz a te végleges társad. Csakis ő lesz képes szeretni és senki más, mert ha már beleszeretsz valakibe, akkor mást már nem tudsz úgy szeretni, mint őt. Van olyan, hogy az illető belehal, ha elveszíti szerelmét, de ez nagyon ritka nálunk. Legalábbis a mi generációnkban még nem volt példa ilyesmire magyarázta hosszasan.
 - Szóval, amikor te megláttál, te „eldöntötted”, csak engem fogsz úgy szeretni, és már senki más nem állhat a helyemre?
- Valójában a szívem választott téged. Amikor megláttalak, a szívem majdnem kiugrott a helyéről, annyira vert. Clare, nekem te vagy a lelkem másik fele, a lelki társam. Nélküled nem tudnék élni, értsd ezt meg. Adok annyi időt álmélkodásra, amennyit csak akarsz. De kérlek… tudnom kell. Képes leszel engem valaha úgy szeretni? – kérdezte szomorúan, mert biztos arra számított, hogy azt mondom majd, nem.
 Még magam is meglepődöm, mikor azt lehelem, hogy igen. Későre járt már, annyira elbeszélgettük az időt. Ideje volt hazamennem. Ám ellenkezésem ellenére ő haza akart kísérni. Bágyadtan és mélabúsan sétált mellettem, biztos azon járt az agya, hogy vajon szeretnie fogom tényleg, nem csak rá mondtam, hogy igen. Az erdőből visszavezető úton egyikünk sem szólt a másikhoz, csendben telt a séta.Igazából zavart, hogy Cole egy szót sem szólt hozzám. Sőt, mi több idegesített, de nagyon ám. Szerintem látta is rajtam, és lehet, hogy direkt csinálta, hogy így dühítsen még jobban.
 - Nem akarlak dühíteni, Angyalom! - mondta negédesen.
- Ne turkálj az agyamba, jó? - válaszoltam mérgesen.
Mégis mit képzel, hogy csak úgy beleolvas az én gondolataimba, ami számára tabu. Attól, mert tud gondolatokat olvasni, az én gondolataimhoz neki semmi köze az ég világon.
- Jaj, ne légy már ilyen morcos! Nem turkáltam bele a magánszférádba.
- De akkor is, semmi közöd az elmélkedéseimhez - morogtam.
 - Jó, rendben. Elérted. Bocsáss meg a tolakodásomért - suttogta nyájasan a fülembe.
- Akkor ígérd meg, hogy soha többé nem turkálsz a fejembe, ha csak nem valami fontos ügyért teszed!
- Megígérem neked, Clarissa Hilton – dörmögi.
A bejárati ajtót támasztottam, Cole pedig velem szemben állt egy pár lépéssel távolabb. Végül is hálás voltam azért, hogy haza kísért, mert én nem igazán bírom a sötétséget.Megköszöntem volna a segítségét, ám ő félbeszakított, mielőtt még kimondhattam volna a szavakat. Azt kérdezte, hogy holnap elvihetne e egy szép helyre, mert szeretne még jobban megismerni.Ugyan miért ne egyezhetnék bele, hisz mit árthatna nekem? Ez egy egyszerű találka, nem teszek ezzel semmi rosszat se magamnak, se őneki Észre sem vettem közben, hogy megszűnt közöttünk a távolság, most már határozottan velem szemben áll, olyan közel, hogy ajkunk majdnem összeér. Hirtelen megcsap a belőle áradó finom férfias illat. Egyszerűen nem bírok ellenállni a menta és az arc szesz illatának, bár tudom, hogy nem szabad ezt tennem. Így hát búcsúzóul puha csókot nyomok arcára, ekkor érintésem hatására felforrósodik nap barnított bőre. Az arca pedig kipirul, amiről jól meglátszik, hogy zavarban van.Rám mosolyog, megcsókolja gyengéden remegő kezemet, majd elmegy.