Hat

Cole dühös szemei rabul ejtettek, én pedig idegesen rágcsáltam az ajkamat. Vajon ha most elfutnék, utánam jönne és letámadna? - egyre csak ez a kérdés járt a fejemben.
- Egyáltalán figyelsz te rám? – kérdezte ingerülten Cole.
-  Igen, nagyon is sasolok.
- Mond, miért nem mondtad el eddig, hogy neked is vannak képességeid? Évek óta keresem a hozzám hasonlókat, és tessék, most épp itt áll egy épp velem szemben.
- Azt akarod mondani, te is rendelkezel hasonló adottságokkal? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.
 - Igen. Próbáltam elmondani, azután rájöttem, te is titkolózol előttem. Azt gondoltam, addig nem szólok neked semmit, míg te el nem mondod a titkodat.
- Akkor, végre elárulod, végül is mi jogod van utánam leselkedni a tudtom nélkül? – kérdeztem összeszűkült szemmel.
- Sajnálom, hogy ezt mondom, de tudnom kellett, az vagy-e, akinek gondollak, vagyis, olyan-e vagy mint én – felelte.
- Amikor először megláttalak téged az iskola folyosóján, éreztem, nem vagy egy átlagos lány, valahogyan tudtam, van benned valami hozzám hasonló. És akkor láttam, amikor az erdőbe sétáltál. Nem bírtam magammal, valami azt súgta legbelül, követnem kell téged, így talán megtudhatnám, ki is vagy valóban. Egy átlagos csaj, vagy egy olyan, mint jómagam. Most tessék, itt állsz előttem teljes pompádban a fényes igazsággal.
 - Szóval te végig azt akartad tudni, vagyok-e olyan más, mint te? – kérdeztem ingerülten.
Ő nem válaszolt, de látta, egy kissé megmakacsoltam magam, majd pár lépéssel közelebb merészkedett hozzám. Közelségének hatására azonban teljesen kipirultam. Szó szerint úgy viselkedek, mint egy félős kis őz gida, mikor a farkas üldözőbe veszi? Nem lehetek ilyen nyuszi! Habár, mindig híres voltam arról, ha egy pali a közelembe férkőzött valaha is, azt mindig sikerült elkergetnem, olyan messzire, hogy szegény srác többé nem kereste szerény társaságom. Nem tehetek róla, ha egy jóképű srác a közelembe kerül, teljesen elpirulok, vagy valami hülyeséget csinálok, azzal magamat leégetve a fickó előtt. Ám, az a Cole teljesen más. Először egy orbitális bunkónak képzeltem, amiért úgy viselkedett velem, pedig csak véletlen volt az egész. De most minden megváltozott – most úriember módjára viselkedik. Viszont ezzel párhuzamosan nagyon megrémiszt a kérdéseivel, na meg azt állítja, vannak különös dolgai, és hogy nekem is ugyanolyan képességeim vannak. Akkor eddig miért nem mondta el nekem, ha tudta mi vagyok valójában? Észre vehette fura viselkedésem, mert gyengéden megérintette kezével sápadt arcomat,majd azt súgta a fülembe, ne féljek, mert nem akar bántani, csak azt próbálja megértetni velem, hogy a hozzám hasonlók után kutatott, és most, hogy megtalált, úgy érzi, én vagyok az örök társa, az élete része, a szívének másik fele. Ekkor már nem bírtam tovább, hangomat felemelve válaszoltam a fülembe suttogónak.
- Mit beszélsz itt nekem össze vissza valami kötelékről? Én nem vagyok senkinek sem a tulajdona. Ezt jól jegyezd meg Cole Morgen, hallod? – kiáltottam rá dühösen.
 - Én egyáltalán nem beszélek zagyvaságokat, sőt mi több ez nagyon is valós. Ugyanis létezik a kötődés fogalma. Én azóta tudtam, hogy te leszel az, mikor megláttalak az iskola folyosóján. Amikor megláttam gyönyörű szemeidet, és a csodaszép mosolyod, már akkor tudtam, téged akarlak, a szívem már választott.
 - Ez egy nagy marhaság. Ha hallanád magad, hogy miket beszélsz, akkor te is tudnád az értelmét. Te egy lehetetlen álmot dédelgetsz, semmi többet.
- Ugyan, Angyalom, ne beszélj butaságot. Ez nagyon is valós, hidd el. Különben is a szívem még soha nem tévedett. Te vagy az, és te is rá fogsz jönni, hogy mégis szeretsz.
- Ne hívj így! – morogtam.
 - De miért ne? Pont rád illik. Olyan vagy, mint egy tündöklő angyal, fehér szárnyakkal, a sötétségben, aki elhozza a Földre a jóságot, a gonoszságot pedig elűzi. Számomra te vagy a megtestesült angyal. Ez olyan nagy bűn lenne, Clare? – kérdezte negédesen.
- Azt nem mondtam, hogy bűn lenne, csak ne becézgess, azt kértem.
 Nem tudom mi ütött ebbe a srácba. Hisz még alig ismer, máris beceneveket aggat rám, mintha jó pár éve ismernénk egymást. Nagyon téved, ha azt hiszi, ezzel könnyebben magához édesgethet. Nem fogom olyan könnyen adni magam, főleg nem Cole-nak. Azt lesheti – mondtam magamban. Jaj, de akkor is olyan édesnek és áthatónak hangzott az ő szájából, abból a szépen ívelt ajkaiból, hogy Angyalom. Már magam sem értem, haragszom, vagy szerelmes vagyok a srácba? Mi lelt engem? Az agyam azt mondja, hogy utálom, de a szívem csak nem hazudhat. Mert a szívem mást súg. Mi több sóvárog érte. Amikor megérint, minden porcikám felforrósodik, a bensőmben valami megváltozik, akkor pedig nehezen tudok megálljt parancsolni magamnak. Egyszerűen hatással van rám, nem tagadhatom, hogy így van. Csak hazudnék önmagamnak meg neki is. Ez az igazság. De nem fogom elmondani , csak ha már jobban megismertem. Még annyira idegennek érzem őt, és épp ezért még nem szerethetek belé. Ma is jól meglepett az erdőben. Észre sem vettem, hogy ott van csak akkor, mikor már jóval a közelemben érzetem. Időt kell, kérjek tőle, hogy átgondoljam az iránta érzett dolgaim. Még nem vagyok teljesen biztos abban, hogy szeretni tudnám úgy, mint ő engem. Mama mindig azt mondta, hogy sose menjek már rögtön az elején bele egy kapcsolatba, ha nem ismerem a másikat, mert az érzéseink mindig változhatnak. A nagyit mindig is bölcsnek tartottam, és persze még most is annak tartom őt. Ha ő nem lett volna a szüleim halála után, nem is tudom mi lett volna akkor velem. Úgyhogy erősen el kell gondolkoznom a mai történteken, mielőtt belevágok bármibe is, legyen az Cole, vagy akárki más.
 - Tudod, a szüleim azt mondták, hogy ne búslakodjak, mert egyszer eljön majd az igazi, akit évek óta várok. És most itt vagy. Csakhogy, te nagyon félreérted a dolgokat. De nem akarlak elveszíteni, szükségem van rád, a szeretetedre, akárcsak a jelenlétedre. Csak akkor nyugszom meg, ha érzem, a közelemben vagy, mert akkor senki és semmi nem bánthat – szakított félbe a mély elmélkedésben.
 - Sajnálom, Cole. Meg kell értened, nekem szükségem van időre. Végig kell gondolnom, mit is érzek. Nem ugorhatok csak úgy a karjaidba, mintha semmi nem történt volna.
- Kérlek, ezt ne várd tőlem!
 - Rendben. Igazad van. Hagyok neked egy kis időt, hogy átgondolhasd. Tudnod kell, én mindig várni fogok rád. A szerelmem soha nem fog megszűnni.
 - Köszönöm, Cole. Egyszer… talán a tiéd leszek.
- Reméltem is! -
 Mesélsz nekem a családodról? – kérdeztem izgatottan. Már nagyon kíváncsi voltam a szüleire. Amikor az előbb említette, már akkor érdekelt volna a téma.
- Miért is ne. Itt lakunk nem messze, anyám, apám és a bátyám, Sam. Igazából már jó ideje itt élünk, és mindeddig titok fedte a családunk múltját. De most, hogy te előkerültél, szeretnék mindent elmondani, hisz nemsokára te is a család tagja lehetsz, ha akarsz. Senki nem kötelez rá téged, csak ha szabad akaratodból döntesz így – Viszont, én örülnék neki, ha magam mellet tudhatnálak. Na de mindegy, folytatom. Anyám képes a jövőben és a múltban is látni, apám csodás gondolat olvasó és kiváló a hallása. A bátyám meg majdnem ugyanazzal a képességgel rendelkezik, mint én, csak ő képes emellett különböző hamis tényeket beleültetni a másik elméjébe. Ezért most kérlek téged, hogy ne is állj vele szóba. Ő nagyon gonosz lélek. Soha sem szerettem őt, és ez kölcsönös. Tudod, nem akartam neked elmondani, de most akkor túlesek rajta. Egy pár nappal ezelőtt, amikor itt jártam, egy sebesül szarvastehén gyógyításával bajlódtam, mikor egy hang megszólította az elém. Először azt hittem, csak álom az egész, vagy egy jókora vicc. De nem, ez teljesen valós volt. Ekkor a hang már egyre sürgetőbbé vált, és azt tettem amit mondott, és sikerült. A szarvas felépült, seb pedig beforrt az oldalán. Soha nem könnyebbültem meg még soha annyira, mint akkor. - Sam, te rohadék! – kiáltotta el magát mérgesen Cole, amitől én is nagyon megijedtem, az egész testem reszketett a félelemtől, de én még sem futamodtam meg. Engem soha nem bántana, hisz azt mondta szeret.