Kettő

Éppen egy kis sarki bolt mellet sétáltam, de annyira figyelmetlen voltam, hogy hirtelen egy kemény testbe ütköztem. Aki mellesleg, nem más volt, mint Colton Morgen, az iskola nagymenője. Történetesen az iskola legutálatosabb csaja a barátnője. Csak azt tudnám, hogyan bírja elviselni a csaj folytonos főnökösödését. Fura egy srác ez a Cole. Sötétbarna haja meglebbent a szélben, miközben szemeit mélyen az enyéimbe mélyesztette. Úgy nézett, mint bagoly a verébre, mikor összekapnak. A szemiből simán kiolvastam, hogy nem nagyon kedvelhet engem, majd legnagyobb megdöbbenésemre megszólalt. Gyorsan körbe kémleltem, hogy nem-e valaki máshoz intézte szavait, de nem, ugyanis csakis én voltam a közelben.
 - Te lennél az új lány, Clarissa Hilton, ugye? - szólított meg mogorván.
- Igen, én lennék az – próbáltam kedvesen válaszolni.
- Jó. Akkor legközelebb nézz a lábad elé. Nézd meg, rátapostál a Nike cipőmre. Ezt nem hiszem el.
 - Ó, bocsánat őnagysága, egész véletlen volt, tényleg! - válaszoltam egy kissé lehangolóbban.
 - Ne szórakozz velem Clare. Én nem tűröm el, ha valaki ilyen hangnemben beszél velem! - fenyegetett, amitől egy kissé összerezzentem, aztán erőt vettem magamon, hogy visszavághassak neki.
- Tudod, akivel eddig csak beszéltem, az mind azt mondta, hogy ne foglalkozzak veled, mert te vagy az iskola elkényeztetett nagymenője. Kezdetben nem nagyon hittem el, ám most már nyilvánvalóvá vált, ki is vagy valójában. Szerintem te nem tartozol az igazán kedves srácok sorába. Ahogy most velem beszélsz, az nem való - vágtam hozzá a mondanivalóm mogorván.
- Végeztél? Mert én igen. Ha megbocsátasz, én most távozom – válaszolt nyálasan.
- Ó, menj csak csiszolni a bunkó erényeid!
- Te aztán tudod, hogyan kell a másikat kiakasztani – mormogta sietősen, mielőtt még eltűnt volna sarkon. Mit képzel ez magáról? Nagyon téved, ha azt hiszi, ennyivel el van intézve. Ezt a beszólását még keservesen megemlegeti. Soha nem láttam még ilyen fiút, aki ilyen bunkó és arrogáns tud lenni másokkal szemben. Ezek után, egy kissé mérgesen, tele a Gondolatokkal, kérdésekkel, fogtam magam és elandalogtam a suliba. Beléptem a nagykapun, odabent a folyosón a szekrényemhez mentem, hogy kipakoljak minden olyan szükséges könyvet és tárgyat, ami csak egy matek órára kell. Nagyon nem voltam az ötlettől, hogy matekra kell mennem, ám muszáj volt. Miközben a matek terem felé hajtottam, megpillantottam azt, akit semmi kép nem akartam látni. Ugyan olyan képet vágott, mint fél órával ezelőtt a boltnál is. Ekkor megjelent a kis barát nője, védelmezően átkarolta, majd csókolgatni kezdte. Ez olyan szánalmas. Inkább elfordítottam a tekintetemet. Odabent a teremben minden olyan megnyugtató volt. A tanár nő ott ült a tanári asztalnál. Habár még nem volt ott minden diák, én leültem a szokott helyemre, és vártam a becsöngetésre, ami pár percen belül meg is történt. Diákok jelentek meg, ők is ugyanúgy helyet foglaltak szokásos helyükön. Pad társam is megérkezett, helyet foglalt, köszönt.Meglepődtem, mikor megszólított.
 - Hali, Clare! Bocsáss meg a tegnapi szótlanságomért, Csak tudod, még nekem is új ez a hely, meg minden. - Semmi gond. Én megértem. Mindeninek nehéz az első nap új helyen. Ez csak természetes. Ne aggódj, én nem haragszom.
- Oké. Egyébként hív nyugodtan csak Rossalynak. Így szoktak becézni.
 - Renden Rossaly, úgy lesz.
 - Tényleg, hallottam a tegnapi összetűződésedről a komédia-király nővel. Mivel sikerült kizökkentened az álmodozásából, hogy ennyire berágott rád? – kérdezte vidáman.
- Csak annyi történt, hogy mertem ránézni a barátjára, arra a disznó Cole-ra.
- Ó, igen. Azért nagyon ki tud akadni a kis ribike. Ha a pasasra bárki még csak rá is néz, akkor már vége van. Utána, jaj, neked.
 - Engem aztán nem érdekel az a faragatlan. Ugyanis volt szerencsém találkozni vele.
- Igen? Kedves volt hozzád?
- Egyáltalán nem. Ugyanis én, hülye, véletlenül nekimentem, annyira figyelmetlen voltam. Persze ő meg jól lecseszett.
- Hát igen, ő már csak ilyen.
- Jó tudni...
Nem tudtunk tovább társalogni, mert Mrs. Mayer ránk szólt, mert nem figyeltünk oda az anyagra. Úgyhogy innentől az óra teljes csendben és nyugalomban telt el, mint ahogy a az elkövetkező négy is. Szünetben megkerestem Kennyt az ebédlőben, aki az egyik asztalnál már engem várt.Éppen egy csoki szeletet majszolt, mellé pedig dzsúszt iszogatott. Arcáról sugárzott a kedvesség és a vidámság. Sorba álltam az ebédemért, majd helyet foglaltam Kendra-val szemben. Egy ideig csendben falatoztunk, majd megszólalt.
 - Hallottam találkoztál Cole-lal, meg, hogy milyen szemét volt veled.
- Igen?
- Ja. Épp vártam a kajámra, amikor Cole megjelent az egyik haverjával. Ha jól hallottam, rólad volt szó, meg arról, hogy neki mentél, meg ilyenek.
 - Na, igen. Olyan bunkó volt. Én csak véletlenül mentem neki, nem szándékosan tapostam rá a cipőjére, mire ő meg lehurrogott.
 - Néha nagyon bunkó tud lenni. Ne törődj vele. Nézd levegőnek. De, azért megnéztem volna, ahogy kiosztod őt.
 - Inkább beszéljünk másról.
 - Akkor ma eljössz hozzánk?
- Természetesen, el. Már alig várom, hogy jobban megismerjem a mamád.
- Szerintem a nagyi is várja már. Azt mondta, nagyi, kedves lány vagy.
- Tényleg?
 - Aha.
- De jó.
- Akkor indulunk?
- Persze. Mehetünk.
Kennyvel az oldalamon mentünk hazafelé. A nagyi már otthon dolgoskodott. Almás pitét sütött, meg friss hideg limonádét töltögetett két pohárba. Amikor az ajtón beléptünk, az illatok már belengték az egész házat. Még Daisy is a száját nyalogatta. Kis haspók, mindig is nagyon szerette az édességet. Mama süteményeinek nem lehetett ellenállni.
 - Csókolom Eliza néni! Milyen jó illat van ebben a házban!
- Sziasztok, kis drágáim. Gyertek be, üljetek le, mindjárt hozom a pitét és a finom limonádét. Daisy te pedig jobb, ha nem csorgatod a nyálad, most laktál jól. Még a végén szétdurransz! – mondta, aztán nevetett.
 Erre már mi is nevettünk. Közben odasiettem a nagyihoz, nyomtam az arcára egy hatalmas puszit, majd csatlakoztam Kendrához. Pár percen belül már fel is szolgálta a frissen gőzölgő sütit, meg a kellemesen hideg citromos vizet. Mi pedig jól belakmároztunk belőle, aztán beültünk a nappaliba társalogni.Helyet foglaltam a kedvenc fotelemben, ami a legkényelmesebb volt, Daisy pedig befeküdt az ölembe, majd elszundított. Úgy látszott jól bealudhatott, mert arra sem kelt fel, hogy mi jóízűen nevetgéltünk hármasban.Beszélgetés közben elég gyorsan telt az idő, már ott jártunk, hogy Kendrának haza kellet menni, mert túl késő volt már, úgyhogy kikísértem, majd elbúcsúztam tőle.